A sörárpa termesztése
Magyarországon a tavaszi árpát elsősorban a sörárpának érdemes termeszteni. Emiatt a söripari ajánlásokat gyakran a takarmánycélú árpánál is követik, mivel így az értékesítési lehetőségek kedvezőbbek. A két termesztési mód egyébként fajtaválasztásában, tápanyag-ellátásában és a termőhely iránti igényességében különbözik egymástól.
Hazánkban a sörárpa agrotechnikájának tudományos megalapozása Cserháti Sándor nevéhez fűződik. Ő volt az, aki az 1900-as évek elején felfigyelt a kibontakozó söripar fokozódó érdeklődésére, a jó minőségű tavaszi árpa iránt. Úgy vélte, a növekvő igényeket hazai termelésből kellene fedezni. Mivel a szokványos tavaszi árpák minőségét a sörgyárak (már akkor is) gyakran kifogásolták, megfelelőbb fajtákat keresett, meghatározta a termőhely iránti kívánalmakat, és kidolgozta a jó minőséget biztosító agrotechnikát. Így az õ nevéhez fűződik a morva vidéki, ma már legendás Hanna árpák meghonosítása. Máig érvényesen jelölte ki az ország legjobb sörárpatermő vidékeit, ugyanakkor megszívlelendő sörárpa-termesztési ajánlásokat tett a kevésbé alkalmas területekre is. Cserháti Sándornak elévülhetetlen érdemei vannak a magyarországi sörárpa-termesztés megteremtésében.
Éghajlatigény
A tavaszi árpa éghajlatigényeit taglalva Lőrincz (1984) éles különbséget tesz a takarmány- és a sörárpa igényei közt. Álláspontja szerint a tavaszi árpa az ország egész területén sikerrel termeszthető. Jó söripari minőségre azonban csak a kiegyenlítettebb időjárású, egyenletesen csapadékos, enyhén napsütéses, humidabb jellegű országrészekben számíthatunk biztonsággal. E körülmények nemcsak a jó minőség, de a nagy termés alapvető feltételei is.
A sörárpa hőösszegigénye nem nagy, a 95–130 napos vegetációs periódus alatt 1300–1800 °C. Viszonyaink közt az optimális évjáratokban a tenyészidőszak alatti hőösszeg 1600–2000 °C. Az optimális hazai évjáratokra jellemző hőmérsékleteket az 1. táblázatban foglaljuk össze.
A magasabb hőmérsékletek mind a termést, mind a minőséget veszélyeztetik. A bokrosodáskori melegek hatására csökken a kalászszám, míg a kalászfejlődés idején jelentkező forró napok a kalászkaszámot, az éréskor bekövetkezők pedig az ezerszemtömeget csökkentik. Ez utóbbiak különösen veszélyesek, ha alacsony relatív páratartalommal (légköri aszállyal) járnak együtt.
A sörárpa vízigénye nem nagy. Egy kg szárazanyag előállításához mintegy 300 l vizet használ fel. Ezért a tenyészidőszak alatt lehullott 225–250 mm csapadék optimális lehet, ha azt a növény egyenletes eloszlásban kapja. A kritikus időszakokban (szárbaszökkenés, virágzás) hiányzó víz a termés és a minőség rovására mehet. Másfelől a túl sok csapadék is káros lehet a megdőlés és az ezt követő kései bokrosodás miatt.
Talajigény
A tavaszi árpától nagy termést és megbízható söripari minőséget – sekélyebb gyökérzete, gyengébb stressztűrő és tápanyagfeltáró képessége miatt – biztonsággal csak a kedvezőtlen időjárási körülményeket kiegyenlíteni képes, jó szerkezetû, nagy vízkapacitású, a tápanyagot könnyen felvehető formában tartalmazó, humuszos, biológiailag aktív, enyhén meszes vályog- vagy agyagtalajokon várhatunk. Alkalmasak lehetnek azonban a sörárpa-termesztésre a szerényebb képességű talajok is. Kismányoky (1997) szerint a talaj fizikai adottságai meghatározóbbak, mint a genetikai típusuk. A jó levegő- és vízgazdálkodású talajok a legmegfelelőbbek. A tápanyagban szegényebb talajokon is termelhető sörárpa, ha a hiányzó tápanyagokat biztosítjuk. Nem kedvezőek viszont a vizet könnyen elvesztő laza homok-, valamint a túlzottan tömött, levegőtlen talajok sem.
A tavaszi sörárpa kifejezetten érzékeny a talaj kémhatására. A legkedvezőbbek számára a 6,5–7,0-es pH-jú, semlegeshez közeli kémhatású talajok. Enyhén lúgos közegben a pelyvája finomabb lesz, ami söripari szempontból kedvező. A savanyú talajokat meszezéssel tehetjük a sörárpa-termesztésre alkalmasabbá.
A fajtaválasztás szempontjai
Az 1990-es évekig a sörárpák és a takarmányárpák még nem különültek el mereven egymástól. Az idő tájt a söripari minőséget agrotechnikai módszerekkel befolyásolható fiziológiai-beltartalmi tulajdonságnak tekintették, és a fajta választását a termelőre bízták. Napjainkban a söripar már meghatározza, hogy melyik fajtákat tekinti sörárpáknak. Mivel gyakorlatilag csak az általa megnevezett fajtákat vásárolja fel, ezek közül kell választani. Jelenleg a következők a preferáltak: Pasadena, Scarlett, Jubilant. Annabell, ill. speciális malátának a Prudentia.
Elővetemény
A sörárpa jó előveteményei a cukorrépa, a silókukorica, a burgonya, a len, a repce és a mák, közepes előveteményei a kukorica, a napraforgó és a búza, rossz előveteményei pedig a tavaszi és az őszi árpa, a pillangósok és a gyeptörés.
A sörárpa, kifejezetten igényes a jó előveteményre. Mivel rövid tenyészidejű sekélyen gyökerezõ növény, az elővetemények káros utóhatásait (fokozott patogénjelenlét, kizsarolt vízkészlet, erős gyomosodási lehetőség, meggyötört talaj, keréknyomás, visszamaradt vegyszerek) általában nem képes kiheverni.
A sörárpa előtt egyértelműen kerülendők a pillangósok, mert akár 150–250 kg/ha mineralizált N-t is visszahagyhatnak a talajban, ami a sörárpaminőség elérését nagy valószínűséggel meghiúsítja.
Talajművelés
A talajművelés minősége egyértelműen meghatározza a sörárpa-termesztés eredményességét. Alapvető célja, hogy biztosítsa a tábla gyommentességét, az őszi-téli csapadék megőrzését és a laza, aktív talajélet fenntartására képes szerkezet kialakulását. E szempontok prioritása miatt esetenként helyénvaló lehet a kötöttebb, tömörödöttebb talajok altalajlazítása közvetlenül a sörárpa vetése előtt vagy az őszi szántás talajlazítóval, illetve nehézkultivátorral való kiváltása.
A fenti elvek határozzák meg a talajművelés mikéntjét a tarlóműveléstől a magágykészítésig. A tarlóművelést (de az alapművelést is) a szakirodalom egységes véleménye szerint a legkorábbi elővetemény után is mihamarabb célszerű elvégezni. Az elővetemény után a szármaradványokat, amennyiben a táblán maradtak, felaprítva ajánlatos gyorsan a talajba keverni, majd aláforgatni. Ugyanez vonatkozik a másodvetésű talajtakaró és zöldtrágya növényekre, valamint a cukorrépatáblákon visszamaradt leveles répafejre is, amit, mivel a korszerű technológiák csíkokban hagynak a táblán, előbb a sorokra 45°-os szögben járó boronával szét kell teríteni.
A sörárpa talajművelésének két kulcsmozzanata az őszi szántás és a tavaszi magágykészítés. A sörárpa sekély, mintegy 20–22 cm mély szántást igényel. Esetenként mélyebb (25–30 cm mély) szántást indokolhat a mélyen gyökerező tarló és a tömeges szármaradványok aláforgatásának szükségessége.
A szántások durva elmunkálása – az eróziónak kitett lejtőkön lévők kivételével erősen ajánlott. De ha el is maradna, a nyitva maradó barázdák táblaheterogenitást fokozó hatása miatt feltétlenül behúzandók. Az ősszel jól előkészített talaj tavaszi magágynyitása általában minimális taposással megoldható. Az iszapolódásra hajlamos talajok túlművelését azonban kerüljük.
A tél végi, kora tavaszi szántás vagy tárcsázás egyértelműen kerülendő. Azon túl, hogy e munkálatok jó minőségben el sem végezhetők, olyan mérvű vízvesztéssel és magágykészítési problémákkal járnak, amik a sörárpa-termesztés eredményességét eleve megkérdőjelezik.
A tavaszi magágykészítés kritikus kérdése a munkavégzés idejének megválasztása. Az idő előtti munkák igen nagy talajtaposást okozhatnak, amit a sörárpa nem képes kiheverni. A késői talajkészítés következménye jelentős vízvesztés lehet. Mivel az ősszel elmunkált szántások lényegesen jobban megőrzik a vizet, mint a nyitottan maradt táblák, és a magágykészítés is kevesebb művelettel biztosítható, az elmunkált táblákon általában van idő a megfelelő talajállapot kivárására.
A taposási károk mérséklése, a talajvízkészlet jobb megőrzése, valamint a minél előbbi vethetőség érdekében a tavaszi talajmunkákat a megengedhető legkevesebb művelettel, lehetőleg egy menetben végezzük. A barázdában maradt szántások első tavaszi műveletének gyakran a simító és a fogas kombinált alkalmazását javasolják.
Tápanyag-ellátás
Az egy tonna szemterméssel kivont főbb tápanyagok mennyisége Antal (1999) szerint 20 kg N, 9 kg P2O5, 21 kg K2O, 8 kg CaO és 2 kg MgO.
Nitrogéntrágyázás
Mivel a sörárpa fehérjetartalma max. 11,5%-lehet, a sörárpa N-táplálása már az alapelveiben is eltér az általános gyakorlattól. A legdöntőbb különbség, hogy a N-adagot nem a tervezett terméssel kivont N hozzávetőleges megelőlegezéseként kell adni, hanem azt – a talaj mobilizálható N-mennyiségét felmérve – a tervezett termés szükségletéig kell kiegészíteni. Ehhez a legáltalánosabban figyelembe vett talajparaméterek a humusz százalékos aránya és az ásványi N (Nmin) mennyisége.
A kiadható N-mennyiségére a humusztartalom függvényében az alábbi irányelvek érvényesek: 3%-osnál nagyobb humusztartalom mellett kevesebb mint 40 kg/ha, 2–3%-os humusztartalom mellett 40–50 kg/ha, 1,5–2%-os humusztartalom mellett 50–60 kg/ha, 1,5%-nál kisebb humusztartalom és kedvezőtlen körülmények mellett 80 kg/ha.
Amennyiben a műtrágyaadag meghatározásakor a tervezett terméshez szükséges N-t kívánjuk biztosítani, úgy a talaj 0–60 cm-es rétegében lévő kora tavaszi NO3-N mennyiségét tekintsük rendelkezésre állónak, és azt a növény igényei alapján számított mennyiségből vonjuk ki. Ha a talajban az Nmin (NO3) több mint 150 kg/ha, a N műtrágyázás elhagyandó.
A N műtrágyaadag meghatározásakor korrekciós tényezőként az elővetemény után visszamaradó szerves anyag és a korábbi évek istállótrágyázása hatását is figyelembe kell venni. Ez részint jelenthet plusz N-t a szármaradványok lebontására, illetve további csökkentést a visszamaradó N miatt. A szármaradványok lebontásához szükséges N-t az őszi alapműveléskor, míg a sörárpa táplálására szánt részt 50 kg/ha N-ig a tavaszi magágykészítéskor dolgozzuk a talajba. Az ennél nagyobb adagokat ősszel és tavasszal megosztva adjuk.
P-trágyázás
A sörárpa harmonikus tápanyag-ellátása megköveteli, hogy a talajok közepes szintig (140–200 mg/kg P2O5-ig) fel legyenek töltve P-ral. Ezt követően a szinttartó P-trágyázásnak a növény által könnyen fölvehető P-t kell biztosítania. A P teljes mennyiségét az őszi alapműveléskor juttatjuk ki.
K-trágyázás
A sörárpa K-igénye nagy, mert ez az elem javítja az állóképességet és a söripari minőséget. Jó K-ellátás mellett a pelyva finomabb, a szemek lisztesebbek, a fehérjetartalom pedig mérsékeltebb lesz. Kötöttebb talajaink K-ellátottsága jónak mondható, ezért ezeken elégséges a szintentartásra törekedni. A K-ot az őszi alaptrágyázáskor szórjuk ki.
Mésztrágyázás
A sörárpa mésztrágyázása az enyhén savanyú talajokon javasolt, mert javítja az NP-felvételt és a söripari minőséget. A meszezés indokolt, ha
- 30 KA alatti talajokban y1 > 4,6,
- 35 KA feletti talajokban y1 > 8,0,
- illetve a pH (KCl) kisebb mint 5,6.
A 400–2000 kg Ca-ot a durván elmunkált szántásra vagy kora tavasszal a fagyott talajra kell kiszórni. Erősen savanyú talajokon a fenti mésztrágyázás nem elégséges. Az eredményes sörárpa-termesztéshez ezek melioratív meszezése (15–20 t/ha Ca-al) elengedhetetlen.
Mikroelem-tárgyázás
A sörárpa-termesztésre alkalmas talajokon a mikroelem-hiány nem gyakori. Ionantagonizmusok miatti hiányok azonban előfordulhatnak. A látens hiányok megelőzésére esetenként helyénvaló lehet N-t nem tartalmazó levéltrágyák alkalmazása.
Vetés
A sörárpa a legkorábban vetett növényeink egyike; az üzemi gyakorlatban csak a mák és a borsó előzi meg. Sokéves tapasztalat alapján hazánkban az optimális vetésidő március 12. és március 21. közé esik. Saját megfigyeléseink szerint a nyugat-magyarországi térségben a legkedvezőbb vetésidő március első dekádja. Ebben a tájegységben a korai és a kései vetések között gyakran 15–30% terméskülönbség is jelentkezhet.
Általánosan elfogadott alapelv, hogy törekedni kell a minél korábbi vetésre. A korai vetés időpontja az időjárás és a talajállapot függvényében széles határok közt mozoghat. Korai kitavaszodáskor a könnyen szikkadó talajokon a vetés esetenként már megkezdhető február végén.
A korai vetés fontossága azonban nem mehet a szakszerű vetőágykészítés rovására. A vetés időpontját gyakorlatilag a talaj művelésbe-foghatósága határozza meg. A kellően nem szikkadt talajokon (80% vízkapacitás fölött) a vetőágykészítés akár 30%-os termésveszteséget eredményezhet és a söripari minőség elvesztését is okozhatja.
A megkésett áprilisi vetés lehetőségét Szalai és Bagi (1985) elemezte. Sokéves adatsorokat áttekintve megállapították, hogy késői kitavaszodáskor, kellő gondossággal eljárva, az áprilisi vetéssel még elfogadható termést lehet elérni. Ilyen körülmények között természetesen hatványozottan megnő az agrotechnika szerepe az elfogadható termésszint és minőség eléréséhez.
A vetőmag szokásos mennyisége – jó minőségû vetőmagágy és optimális idejű vetés esetén – 450–500 csíra/m2 (200–220 kg/ha). Igen korai vetésben (ha a talaj is kiváló), ez a mennyiség 10–20%-kal csökkenthető. Ha viszont megkésünk a vetéssel, ill. a magágykészítés gyenge, a vetőmagnorma 10–30%-kal növelendő.
A vetőmag csávázása
A sörárpa vetőmagját csávázni kell. Célszerű a felszívódó (szisztemikus) csávázószerek használata, amelyek nem csak a mag felületén levő kórokozókat pusztítják el, de a maghéj alattiakat is, sőt a növénykék kezdeti fejlődésekor átmeneti védelmet nyújtanak a talajlakó gombák ellen is. Ennek hatása a sörárpánál elsősorban a hálózatos levélfoltosság (Pyrenophora teres) fertőzések késleltetett kialakulásában mutatkozhat meg. A csávázás elmaradása esetén e betegség akár olyan méreteket ölthet, hogy az állományvédekezést már a bokrosodási fázisban meg kell kezdeni. A korszerű szisztemikus csávázószerekkel, mint például a Dividend 030 FS, a Raxil Vital vagy a Vitavax 2000, ez a veszély minimalizálható.
Kórokozók elleni védelem
Hazai viszonyok között a sörárpát a hálózatos levélfoltosság - Pyrenophora (Drechslera) teres -, az árpa-lisztharmat - Blumeria (Erysiphe) graminis - és az árpa-törperozsda (Puccinia hordei) veszélyezteti rendszeresen. Fungicidkezeléseket elsősorban ellenük kell alkalmazni.
A korszerű a triazolszármazékok és strobilurin hatóanyag-tartalmú szerek (Artea, Tango Star, Falcon, ill. az Amistar XTRA, Juwel TT) széles hatásspektrumúak és kiváló védelmet nyújtanak. A permetezésekre az alábbi 3 időpont jöhet szóba:
- a bokrosodás vége, illetve a szárbaindulás eleje a korán fellépő P. teres ellen,
- a szárbaszökkenés közepe, miután a zászlóslevél már kiterült. Egyaránt hatásos a már kialakult P. teres és a kialakulóban levő rozsda ellen,
- és végezetül kalászoláskor, ha szükségesnek ítéljük bármelyik betegség ellen.
A bokrosodáskor alkalmazott permetezés gyakran nem elég önmagában. Ilyenkor szükség lehet kalászoláskori permetezésre is. Ezért javasoltuk fentebb a korszerű csávázószereket, hogy lehetőleg elkerülhető legyen a korai alkalmazás. A zászlós levél kiterülésekori állományvédelem viszont annyira hatásos szokott lenni, hogy preventív célból is melegen ajánlott. Egy-egy permetezés még csekély mértékű infekció mellett is gyakran 10–15% (400–700 kg/ha) szemterméstöbbletet eredményez. Erősebb járványokkor ennek mértéke elérheti a 30–50%-ot (1,2–1,6 t/ha-t).
A hatékony növényvédelem további hozadéka, hogy a kései (kalászoláskori) fungicidkezelés hatására az ezerszemtömeg 2 g-mal, az osztályozottság 10%-kal növekszik. A fehérjetartalmat a fungicidek, tapasztalataink szerint nem módosítják.
Gyomirtás
A sörárpa gyomelnyomó képessége viszonylag gyenge, ezért az egyenletes állománysűrűség és a növények jó kondiciójának biztosítása fokozott jelentőségű. Különösen, hogy a söripari célra termesztett árpában a vegyszeres védekezés lehetőségei korlátozottabbak mint a többi gabonában. A 2,4 D hatóanyagú szerek egyértelműen kerülendők, de a többi hormonbázisú herbicid is ellenjavallt, mert a fehérjetartalmat károsan növelhetik, és kellemetlen ízhatást okozhatnak.
A rendelkezésre álló szerek közül igen jók a tapasztalataink a Granstar 75 DF és a Lintur 70 WG-herbicidekkel, mert legelterjedtebb gyomok többsége ellen megfelelő védelmet nyújtanak. Reisinger és mtsai (2004) friss dunántúli felmérése szerint ezek a következők: fehér libatop (Chenopodium album), a szulákpohánka (Bilderdykia convolvulus), a ragadós galaj (Galium aparine), a parlagfű (Ambrosia artemisiifolia), a poloskafű (Bifora radians), és a mezei aszat (Cirsium arvense). A javasolt szerek hatásosak a gyakran felbukkanó vadrepce (Sinapis arvensis), a repcsényretek (Raphanus raphanistrum) és az apró szulák (Convulvulus arvensis) ellen is. Terjed azonban néhány gyomnövény, amelyek ellen a sörárpában nehéz védekezni. A hélazabbal (Avena fatua) szemben ugyan Puma Extra szinte tökéletes védelmet nyújt, de a selyemmályvával (Abutilon theophrasti) és a tarackbúzával (Elymus repens) fertőzött táblákba inkább ne vessünk sörárpát.
A rovarkártevők elleni védelem
Napjainkban rendszeresen kell védekezni a veresnyakú árpabogár (Oulema melanopus) ellen. A régebbi technológiák elsősorban az imágó elleni védekezést javasolták, ami azonban az elhúzódó betelepülés miatt általában csak részleges hatású volt. A leghatékonyabb megoldást a tömeges lárvakelés időszakában alkalmazott tartós hatású inszekticidek eredményezik. A lárvakelés befejeződése után a rövid hatású piretroidok is kielégítő eredményt nyújtanak.
Gradációs években a levéltetvek és a szipolyok elleni védekezés is indokolt. Esetenkén indokolt lehet a talajlakó kártevők (drótféreg, cserebogárpajor) ellen a talajfertőtlenítés. Ez hatásos a fiatalkori kártevőkkel (földibolhák, frittlégy) szemben is, amelyek elsősorban a későn vetett gyenge állományokat károsíthatják.
Betakarítás, tárolás, söripari szabvány
A sörárpát 14–16% nedvességtartalommal, a csírázóképességet megőrző kímélő dob- és toklászoló beállítással kell aratni. Ha a nedvességtartalom 16% feletti, szárítani szükséges. A szárító levegő hőmérséklete ne haladja meg a 40 °C-ot. A 16%-nál nagyobb nedvesség-tartalmú árpát nem szabad tárolni. A légzésintenzitás függvényében többszöri szellőztetés is indokolt lehet.
Forrás: agronaplo.hu