Őszi káposztarepcében a védekezéseknek köszönhetően alábbhagyott a repcebolha és a repcedarázs helyenként igen erőteljes károsítása. Folyamatosan erősödik viszont a levéltetvek aktivitása. A fertőzés nagysága országrészenként eltérő ugyan, de szinte minden repcetáblára jellemző. A magasabb fertőzési index inkább a fejlettebb növényállományokra jellemző, és ahol a korábbi időszakban több eső esett.

A levéltetű fertőzés miatt fokozott a veszélye a vírusbetegségek terjedésének, ami a tudományos vizsgálatok szerint termésveszteséggel jár.

A vetési bagolylepke lárvája országos szinten is komoly gondokat okozott már korábban is, de azóta újabb fertőzéseknek lehetünk szemtanúi. A mocskospajor okozta károk nemcsak a repcére, hanem más vetésekre is jellemzőek, beleértve a zöldítés céljára elvetett területeket is. A talajmunkák által csak a lárvák egy része pusztul el és szedik össze a szántóra gyülekező madarak, a maradék kártevő áttelel, és tavasszal ismét pusztítani fogja a fertőzött táblák vetését.

A kukorica aratását eddig kevésbé gátló csapadék miatt a fuzáriumos csőfertőzés is alacsony szinten maradt, pedig az igen jelentős és hosszú ideig tartó kukoricamoly és gyapottok bagolylepke fertőzés mellett ennek minden esélye megvolt. Ha továbbra is kedvez az időjárás az aratásnak, nem fog a fertőzés szintje erősödni.

A szárazság továbbra sem segíti az őszi kalászos vetések egyenletesebb kelését. Sok még a kiegyenlítetlen őszi árpa és búza. A levéltetvek és kabócák ennek ellenére gyorsan megtalálták a vetéseket, és általánosan jellemző a levéltetű kolóniák folyamatos kialakulása. Napos időben könnyedén megfigyelhetőek a röpködő szárnyas levéltetvek és a fürgén mozgó kabóca imágók. Hosszú ősz esetén alaposan megnőtt a vírusfertőzés veszélye, ezért továbbra is figyelni kell a kártevő fertőzés alakulását sárgatálakkal és ragacsos fogólapokkal.

 

Forrás:https://magyarnovenyorvos.hu/novenyvedelmi-elorejelzes/dr-aponyi-lajos-elorejelzesei/20191022MM

Dr. Aponyi Lajos

Magyar Növényvédő Mérnöki és Növényorvosi Kamara